Az igazán jó kaja onnan ismerszik meg, hogy amikor leülünk vacsorázni, a párbeszéd hosszú perceken át a következőképpen hangzik. „Hmmm!” „Mmmmm!”, majd végül valaki mond valami olyasmit, hogy „Jessszusom de finom!” Erre a csevelyre pedig garanciát ad ez a fogás, amelyre ha egyszer rákapsz, sanszos, hogy három napig ezt készíted egy huzamban...
...a negyediken pedig csak azért nem főzöd meg újra, mert már tarthatatlan, hogy momo-függő vagy. Életem első momóját a tari meditációközpontban ettem, amelyet a szüleim alapítottak. Míg más gyerekek a sültkrumplira hajtottak, én már akkor is odavoltam ezekért a könnyű, gőzölt gombócokért, szupercsípős mártással. Aztán amikor Budapesten megnyílt a Momotaro étterem, szenvedélyes gombócfaló lettem, és külföldre költözésem után rá kellett jönnöm, hogy momo nélkül nem élet az élet. Ezért tanultam meg ezt a meglepően egyszerű tibeti receptet.
|
tovább »
|
Hozzászólások