Ma egy csodálatos nap virrad rád, ugyanis megismerhetsz egy olyan finomságot, amely életed végéig elkísér majd. Ezt azért tudom, mert minden barátom, aki meglátogatott Tel Avivban totálisan odavolt érte, és bár sokáig magam sem tudtam, hogyan készül ez a csoda, hosszas kutatómunka után megtaláltam a tökéletes malawach receptet.

Budapest néhány hummuszbárjában mézzel szolgálják fel édességként, de Jemenben ez tulajdonképpen a mindennapi kenyér. Persze eszik desszertként is, de pita helyett is imádják. Ilyenkor hummuszt és zöldségeket pakolnak rá, majd feltekerik, mint a mexikóiak a tortillát. Mivel kör alakú, cikkekre is vághatod, és akkor mártogatós ínyencség lesz belőle, mintha nachos háromszögeket tunkolnál. Bármilyen szósz csodálatos mellé, de az én kedvenceim a már veled is megosztott tahinim, és a Petra kedvenc szósza néven világkarriert befutott szójás-fokhagymás-csilis mártogatósom.

Az igazán jó kaja onnan ismerszik meg, hogy amikor leülünk vacsorázni, a párbeszéd hosszú perceken át a következőképpen hangzik. „Hmmm!” „Mmmmm!”, majd végül valaki mond valami olyasmit, hogy „Jessszusom de finom!” Erre a csevelyre pedig garanciát ad ez a fogás, amelyre ha egyszer rákapsz, sanszos, hogy három napig ezt készíted egy huzamban...

...a negyediken pedig csak azért nem főzöd meg újra, mert már tarthatatlan, hogy momo-függő vagy. Életem első momóját a tari meditációközpontban ettem, amelyet a szüleim alapítottak. Míg más gyerekek a sültkrumplira hajtottak, én már akkor is odavoltam ezekért a könnyű, gőzölt gombócokért, szupercsípős mártással. Aztán amikor Budapesten megnyílt a Momotaro étterem, szenvedélyes gombócfaló lettem, és külföldre költözésem után rá kellett jönnöm, hogy momo nélkül nem élet az élet. Ezért tanultam meg ezt a meglepően egyszerű tibeti receptet.

A banánkenyér csodálatos találmány, egyrészt azért, mert reggelire és desszertként egyaránt remek, másrészt mert elhasználhatod végre az asztalodon szottyogó, barnuló banánkákat.

De ami a legjobb benne, az mégiscsak az íze: ez a receptem (a csili mellett) a legnépszerűbb a baráti körömben, és mostanra kevés olyan ismerősöm akadt, aki ne készítette volna el szülinapra, partira, vagy csak úgy ezt az egyszerűen nagyszerű édességet.

Nem, ez nem a szamóca tesója, és nem is egy újabb őrült celeb bébijének fura neve. A szamósza egy indiai zöldséges batyu, amelyet elkészíteni felér a gyerekkori gyurmázás élményével, elfogyasztani pedig egyenlő a világ minden kincsével. 

A szamósza akkor lett az életem szerves része, amikor öt évvel ezelőtt Indiába utaztam másfél hónapra, és szó szerint átrendeződtek az ízlelőbimbóim. Amiről eddig azt hittem, hogy csípős, arról kiderült, hogy valójában legfeljebb kicsit pikáns volt, amiről pedig azt hittem, hogy „tele vagyok”, arról kiderült, hogy még csak most kezdtem a vacsorát. A szamósza definíció szerint előétel, de ne lepődj meg, ha inkább ebből ennél három adagot, mint hogy áttérj a következő fogásra.

Elérkezett az idő. A nagy nap. A történelmi pillanat, amikor kezedbe adom a Világ Legfinomabb Édességének elkészítési módját. És ami a legszuperebb: olyan könnyű összedobni, hogy az már szinte polgárpukkasztó. Íme a családi „crumble” receptünk. 

A „crumble” szó szerint morzsát jelent, de ne aggódj, ennek semmi köze a szilvásgombóchoz vagy a túrógombóchoz, amelyek után úgy érzed, mintha benyomtad volna egy pékség hétfő reggeli kenyér-készletét. A crumble ugyanis könnyű, laza desszert... már ha nem eszed meg az egész tepsit egyben. A receptet a szerelmem, Matan édesanyja honosította meg a konyhánkban, miután a péntek esti családi vacsorákon kénytelen volt valami vega sütit kreálni nekünk. Mondanom sem kell, hogy a crumble-t a família nem vegán része is sokkal nagyobbra értékelte, mint a nehéz habos tortát.