A kedvesem révén van egy olasz „sógornőm", Alessandra, akit időről időre meglátogatunk: egy kis faluban lakik, alig fél órára Tel Avivtól. Ám amikor átlépjük a kertje küszöbét, azonnal Itáliában találjuk magunkat. Hogy a spagettije és a limoncelloja is „perfetto", azt mondanom sem kell, ám az igazi mágia az, amit a zöldségekkel művel.

Én imádom az indiai, kínai és mexikói konyhát, és élek-halok a csípős-currys-fűszeres ételekért, de nagyon nagyra tudok értékelni egy szimplán, őszintén és tökéletesen elkészített zöldséget is. Alessandra pedig – legyen szó gombáról, spenótról, vagy épp zöldbabról -, mindig képes lenyűgözni. Sokan, sokszor írtatok már nekem, hogy nem tudjátok, milyen körettel tálaljatok egy fogást, sőt olyan mail is akadt, amiben arról faggattatok, milyen – kevésbé szénhidrátdús – finomsággal lehetne kiváltani a rizs, krumpli, vagy tészta köretet. Ez a hagyományos olasz recept köretként egyenesen káprázatos, de előételként, vagy egy késő esti, bűntudat-mentes vacsiként is szuperül működik.

„Nagyon jól hűsít és jól elveszi a tomboló édesség utáni folyamatos és szukcessziv éhségemet" - írta mesés mentaszörp receptjében Tomi barátom mamája, és mi tagadás szívemből szólt.

A könyvbemutatóm kapcsán Magyarországon töltött idő során Éva bodza- és mentaszörpjei jelentették számomra a hazalátogatás fénypontjait. Tomi anyukája Alsónémedin lakik, ami nekem (városi gyerekként) valóságos mesefalunak számít.

Lehet bokáig sárbamerülve baktatni a kutyusokkal a mezőkön, nagyokat aludni jóbarátom egykori gyerekszobájában, és (ami a legjobb) bele lehet kóstolni a házi lekvárokba, szörpökbe és szószokba. Az idei nyár „új terméke" Tomi-mama konyhájában a fergeteges mentaszörp volt, amelyet Tel-Avivba érve nem haboztam azon nyomban elkészíteni. Íme az én változatom!

A kenyérrel az a baj, hogy iszonyú finom! Kenyeret enni majdnem olyan élvezet, mint szerelmeskedni, vagy aludni – csak ezeknél sokkal, de sokkal bűnösebb elfoglaltság. Szerencsére rátaláltam egy olyan receptre, ami igazi kivétel, mert ez a kenyérféle egyáltalán nem hízlal!

Nem elég, hogy teljeskiőrlésű lisztből van, de vitamindús cukkini is van benne, és szárított pari is, ami történetesen telis-tele van vassal és magnéziummal, cinkkel és kálciummal. Ja, és röpke fél óra alatt elkészül. Mi hajnali négykor szoktunk nekiállni, mert ilyenkor már nem kései vacsinak, hanem korai reggelinek tetszik, és ezzel végleg kicselezzük a bűntudatot...

Mindig azt szoktam mondani, hogy minél színesebb ételeket kell enni. Legjobb, ha a szívárvány minden árnyalat végigesszük. Nem azért, mert azt hiszem, hogy ha megfelelő a színharmónia a hasunkban, akkor Gondos Bocsokká változunk, hanem mert a szokatlan színű kaják olyan tápanyagokat juttatnak a szervezetedbe, amelyeket a megszokott, állandóan fogyasztott dolgokból nem kapsz meg.

Ezért is hoztam mára egy baromi fura színű krumplipürét: már-már Bridget Jones kék-levesét megszégyenítő árnyalatban pompázik. Ennek oka pedig az, hogy sima krumpli helyett édesburgonyából készül, és kerül bele hölgy ujj is. Ne röhögj, ez az okra, vagy bámia „hivatalos neve”. És ha még most sem tudod miről van szó, képzelj el egy babszerű zöldséget, ami kis tölcsérkékből áll, és ha szétnyomod őket, olyan az állaguk, mint a lekvárnak. Na de elég a képzelgésből, álljunk neki főzni!

Kisfiúként mindig felháborodtam, akárhányszor megpillantottam az amerikai filmekben a„pancake”-et. Tudtam hogy itt, Csillaghegyen, ahol Ilonka néni zserbót süt, Erzsi néni „sima magyar” palacsintát, az anyukám meg jó esetben dinnyét szeletel, semmi esélyem megkóstolni ezeket a pihe-puha, aranybarnára sült, édes párnácskákat.

Aztán ahogy nőddögéltem, és felfedeztem, hogy van egy internet nevű cucc, ami minden kérdésre választ ad, felelevenítettem gyermekkori kíváncsiságomat, és kutatni kezdtem. A gond csak az volt, hogy mire megsüthettem volna a magam pancake-jét, már nullás méret mániámmal nem volt összeegyeztethető a recept: fehér liszt, sok-sok cukor, miegymás... így ismét várnom kellett. Négy évvel ezelőtt pedig vegán lettem, és tudván, hogy vélhetően egyetlen pancake recept se kedvez a „se tej, se tojás” elvárásnak, örökre lemondtam róla. Egy újabb gyermekkori álom foszlott semmivé... majdnem! Egyik reggel ugyanis csodálatos illatok ébresztettek fel, és a konyhába szaladva valóságos mennyország tárult elém: a kedvesem vegán, cukormentes amerikai palacsintákat pakolt toronyba. Íme a kaja, amire majdnem harminc évet vártam...