Emlékszel, amikor Mary Poppins „csak egy kis kanál cukor kell, és lemegy az orvosság” felikáltással megitatta a Banks gyerekekkel a kanalas gyógyszert, azok pedig mágikus módon citrom és málnaszörp ízét érezték keserű kutyulék helyett? Akkor talán azt sem feledted el, hogy mikor Csudálatos Mary saját maga vette be az orvosságot, csettintett egyet a nyelvével, majd átszellemülten így szólt: „Hmmm... rumpuncs!”

Ha pedig olvastad a Bree Van de Kamp mini quiche receptemet, akkor azt is tudod, hogy én időről időre elképzelt hősökkel sütök-főzök, ilyenkor pedig úgy illik, ha azt is elmesélem, hogyan dobták össze a kis csodát a mégkisebb konyhámban. Mary természetesen esernyőjébe kapaszkodva érkezett meg az erkélyre, reggel pontosan nyolc órakor, amikor Bumm tengernagy eldördítette az ágyúját. Kurtán köszönt nekem, majd egyenesen a konyhába sietett, ahol körülnézett, és így szólt: „Nem éppen királyi palota... de jobb híján megteszi.” Szőnyegtáskáját a konyhaasztalra helyezte, és a következőket emelte ki belőle...

- Egy közepes lábos
- Egy üveg (750 ml) vörösbor („Steiner Kristóf! Tüstént hívom a rendőrséget, ha nem Chiantit használsz! Piha!”)
- Egy mandarin (de ha nincs, narancsot is használhatsz – ezt Mary mondta)
- Egy lime (ezt nem mondta, de szerintem citromot is használhatsz... ez csak ilyen tipikus Mary-féle sznobizmus)
- Három evőkanál nádcukor
- Két szegfűszeg
- Egy szerencsendió
- Egy rúd vanília, kettévágva
- Egy rúd fahéj
- Négy evőkanál (jobb fajta, de azért nem méregdrága) fekete rum
- Egy pohár áfonyalé (Mary szerint mindenki olyan gyümölcslevet használjon, ami az ő kedvence, ugyanolyan finom lesz - hiszen mindenkinek megvan a maga tündérországa. Mindenestre az övé az áfonyalé, és mivel ő mondhatni maga a megtestesült tökély, ha teheted, azért szerezd be.)

Majd így szólt: „Még lesz egy hozzávaló, de azt még nem kötöm az orrodra.”

1. Miután mindezt kipakolta, a cukrot a fazékba öntötte, közepes lángra helyezte, és egy krumplihámozóval lime és mandarinhéj darabkákat hullajtott a lábasba.
2. Sebtiben félbevágta a héjuktól megfosztott gyümölcsöket, és - egyik kezét a lime, majd a mandarin alá tartva, hogy kiszűrje a magokat – belefacsarta a levüket a fazékba.
3. Minden fűszert megszagold holland fababa-orrával, elégedetten hümmögött, majd az olvadozó cukorhoz adta őket egymás után – a szerecsendióból csak 3-4 reszelésnyit.
4. Megkért, hogy bontsam ki a vörösbort („Aki lusta, nem kap rumpuncsot!”), majd épp annyit öntött a cukorra, amennyi ellepte a fűszeres cukrot.
5. Gyengéden mekavarta, mintha csak Jane és Michael arcát cirógatná, amikor álomba szenderültek, majd rám szegezte a tekintetét és így szólt: „Most pár percig így hagyom, hogy a cukor és a vörösbor összeolvadjanak csodás fűszeres sziruppá. Addig is rakjunk rendet a konyhában. Minden ránk váró munkában valami mulatság is van. Keressük meg, éééés kész! (Ezen a ponton csettintett egyet, és a vágódeszkától a reszelőn át a hámozóig minden elmosogatódott, szuper-sebesen pörögve a levegőben megszárítódott, majd katonás rendben a fiókokba ugrott.)
6. Miután látta, hogy a cukor és a bor már fényes, illatozó sziruppá főtt ismét a szőnyegtáskába nyúlt, és a kezében valami ragyogó, fényes kis izé pislákolt. Kinyitotta a tenyerét és – nem hittem a szememnek – egy csillag volt benne. „Ez a titkos hozzávaló. Corry nénitől kaptam. Aki nem ismeri őt (itt gúnyosan szippantott egyet), az használhat csillagánizst helyette.” Beledobta a bugyborékoló, sötétrózsaszín cukortenger közepébe, majd felöntötte fazekat a maradék vörösborral, és az áfonyalével.
7. Mary kislángon főzte tovább a csudálatosan illatozó italt, majd ismét megkavarta. „Most újra felforraljuk?” kérdeztem naivan, ő pedig tüstént hátat fordított a tűzhelynek, és kalapját igazgatva fölényesen nézett rám: „Nocsak. Én főzök, vagy te?” Lehajtott fejjel válaszoltam: „Maga, Mary Poppins.” Elégedetten mosolygott: „No azért. Már azt hittem megváltozott a világ rendje.” Ez után elmagyarázta, hogy csak addig szabad hevíteni a puncsot, míg nem éri el a forráspontot, hiszen amúgy kifőznénk belőle az alkoholt. Három és fél perccel később Mary egy kiskanállal megkóstolt a gőzölgő puncsból: „Éppen a tökéletes hőmérséklet.”
8. Elzárta a tűzhelyet, és ünnepélyesen maga elé emelte a rumot, majd négy csurig töltött evőkanálnyit adott hozzá. Kis kavargatás után előkerült két csinos kis csésze a szőnyegtáskából (pedig az előbb néztem bele, és már tök üres volt), és Mary merőkanállal gáláns adag gőzölgő rumpuncsot töltött mindkettőnknek. „Á votre santé!” mondta, majd mindketten az ajkunkhoz emeltük a csészét, és... wow! Supercalifragilisticexpialidocious!

Odakünn szürke felhők gyülekeztek, és szemerkélni kezdett az eső, mi pedig kiültünk az erkélyre. A puncs finoman melegítette a kezünket. „Egész őszel és télen ezt akarom inni.” mondtam, miközben élvezettel kortyolgattam az italomat. Felhörpintette az utolsó kortyot, és már nyitotta is papagályfejes ernyőjét, hogy a magasba emelkedjen. „Jóbol is megárt a sok.” vetette oda, már jó két méterrel az erkély felett lebegve, majd egy kis szürke fellegen helyetfoglalva elegánsan a város felé emelkedett, míg végül olyan aprócska lett, mint egy szegfűszeg-gomb.
Na ekkor mentem vissza egy második csésze rumpuncssért.