Pizzát sütni és pizzát rendelni nagyjából olyan távol áll egymástól, mint elolvasni a Rómeó és Júliát, vagy megnézni a Leonardo DiCapriós, hollywoodi feldolgozást.

Ennek a változatnak az elkészítésében ráadásul a pizzát alantas, hizlaló fogássá alacsonyító bűntársak nem vesznek részt: nincs benne sem zsíros hús, sem nehéz sajt, és a tészta vastagsága sem vetekszik a Harry Potter hetedik kötetének gerincével. Ha pedig most arra hivatkozva kapnál a postaládádba gyömöszölt szórólap után, hogy „kinek van ideje erre", elárulom: ez a pizza - ellentétben a hagyományos változattal – élesztő helyett sütőporral készül, így nincs szüksége kelési időre. Ez pedig azt jelenti, hogy hamarabb lesz gőzölgő, frissen sült házi pizza az asztalodon, mintha a netpincérről rendelnél. Az illat pedig... hmmm!

A mai receptet annak jegyében adom a kezedbe, hogy a melóhelyeden se kelljen ráfanyalodnod azokra a kajákra, amelyek hosszútávon csúnyán megbosszulnák magukat. Ezt a sós péksütit variálhatod, formázhatod, új töltelékeket tesztelhetsz, és ami a legjobb: megoszthatod másokkal is!

A főzés nem csak azért jó buli, mert finomabb a kaja, mint bárhol máshol, vagy mert több pénzed marad félretenni egy januári síelésre. A legjobb benne, hogy pontosan tudod, miből készültek. Amikor viszont halálosan éhesen beesel egy aluljáró pékségébe, és veszel egy pizzás csigát, elég valószínű, hogy állományjavítókkal, aromákkal és tartósítószerekkel felturbózott cuccot vásárolsz. Legyen szó transzzsír-rémálom margarinról, fehér cukorról, fehér lisztről, vagy mindendéle gyanús kemikáliról, ezek a dolgok nyomot hagynak a testeden: a szemed alatt, a szíved izomzatán, az emésztőrendszeredben. Ha jól eszel, vidáman, könnyen ébredsz fel, és kiegyensúlyozott vagy napközben. Ha rosszul eszel, nehéznek és fáradtnak érzed magad, és úgy tűnik: a tested egyszerűen nem engedelmeskedik neked!

Nyár van nyár, és a röpke lepke mellett mi is szeretnénk virágról virágra szállni, de mivel azt nem illik, inkább zöldségről gyümölcsre szállunk.

Amikor pár napja a Bezalel Művészeti Akadémia végzős divattervezőinek kiállítására utaztam három tucat újságíróval, a “kiránduló buszon” megakadt egy szemem egy srácon. Valahogy olyan pozitív kisugárzása volt. A divatbemutató során egymás mellé sodródtunk és kiderült: azon kívül, hogy egy magazin főszerkesztője, menő éttermeket tervez meg, tetőtől talpig. Ezt azt jelenti, hogy az enteriőrtől az étlapon át a vacsi közben szóló zenéig mindent ő álmodik meg, ám ami még ennél is izgalmasabb volt számomra: főz is. Ekkor pedig már értettem, miért is éreztem ezt az “instant” vonzalmat. Következő szerdán este Dror – mert hogy ez a neve az új kulinárisan érzékeny barátomnak - és én már úgy főzőcskéztünk együtt, mintha világ életünkben közös főzőshow-nk let volna. Miközben figyeltem, ahogy szakértő kezei elképesztő iramban és precizitással dolgoznak, egy-két kreatív receptet is kunyeráltam tőle. Íme a világ legdögösebb salátája, valami puccos étterem étlapjáról, egyenesen a te konyhádba.

A "pop cake", azaz buboréktorta története azzal kezdődött, hogy a Cosmo szerkesztőségében Hédi ráakadt ezekre a cuki desszertlabdákra, és átdobta nekem mailben a képeket, mondván: biztosan ki tudok találni egy egészségesebb verziót.

No, nekem több se kellett, kutatásba fogtam, és hamar felfedeztem, hogy a pop cake valójában a kókuszgolyó és a muffin szerelemgyereke: de mi most itt háztartási keksz helyett muffinmorzsákat használunk. El sem tudod képzelni, milyen boldogságot jelentett nekem mindez: azonnal tudtam, hogy az elrontott, tálcában ragadt, vagy egyszerűen csak tegnapi muffinok mostantól kezdve nem kerülnek száműzetésre! Ehelyett elegáns, szépséges, és nem utolsósorban baromi finom bubitortákká avanzsálnak majd.

Ugye te is ismered a „Nincs Itthon Kenyér” (becenevén NIK) nevű szörnyeteget? Ő az, aki épp olyankor támad rád, amikor a legjobban vágyakozol egy avokádós szendvicsre, vagy amikor felugranak hozzád a szüleid, és anyukád random megkérdezi, hogy „Nincs valami kis szimpla kajád?”

Most megtanítalak, hogyan győzheted le ezt az ádáz rémet kevesebb, mint fél óra alatt: olyan kenyeret rittyentesz majd dagasztás, élesztő, sőt sütő nélkül, hogy a NIK-szörny soha többé nem mer majd visszamerészkedni a konyhádba. A receptet kedvedre variálhatod – mi gyakran adunk hozzá zabpelyhet, őrölt lenmagot, vagy épp apróra vágott diót és olívabogyót. Kísérletezd ki a saját, kedvenc szódakenyeredet, és csak a hozzád legközelebb állókat avasd be a titokba – így születnek a generációkat túlélő családi receptek.