Pizzát sütni és pizzát rendelni nagyjából olyan távol áll egymástól, mint elolvasni a Rómeó és Júliát, vagy megnézni a Leonardo DiCapriós, hollywoodi feldolgozást.
Ennek a változatnak az elkészítésében ráadásul a pizzát alantas, hizlaló fogássá alacsonyító bűntársak nem vesznek részt: nincs benne sem zsíros hús, sem nehéz sajt, és a tészta vastagsága sem vetekszik a Harry Potter hetedik kötetének gerincével. Ha pedig most arra hivatkozva kapnál a postaládádba gyömöszölt szórólap után, hogy „kinek van ideje erre", elárulom: ez a pizza - ellentétben a hagyományos változattal – élesztő helyett sütőporral készül, így nincs szüksége kelési időre. Ez pedig azt jelenti, hogy hamarabb lesz gőzölgő, frissen sült házi pizza az asztalodon, mintha a netpincérről rendelnél. Az illat pedig... hmmm!
A tésztához
- 2 csésze liszt (én kétfélét használok: az egyik fehér, a másik teljes kiőrlésű)
- fél mokkás kanál sütőpor
- olívaolaj
- 1 dl sör
- só és bors
- szárított, vagy friss oregánó
- 1 csipet nádcukor
A pizza szószhoz
- 1-2 csipet nádcukor
- 2 gerezd fokhagyma
- 6 szem paradicsom (vagy 3 szem paradicsom és egy kis konzerv sürített paradicsom)
- friss bazsalikom cafatokra tépkedve
Feltétnek
- rengeteg színes, illatos, friss zöldség – az én kedvenceim a cukkíni, padlizsán, friss spenótlevél, újhagyma, de tehetsz rá konzerv articsóka szívet, és spárgát is.
1. Előmelegítem a sütőt 200 fokra. A liszteket és a sütőport egy nagy tálba szórom, majd meghintem egy csipetnyi nádcukorral és az oregánóval. Egy két decis poharat félig felöntök sörrel, félig olívával, a folyadékot megsózom és megborsozom, majd a lisztes keverékbe zuttyantom, és két kézzel gyúrni kezdem a tésztát. Ha túl ragadós, kicsit még lisztezem, ha pedig túlságosan morzsolódik, lazítok rajta még egy kis sörrel. Akkor tökéletes, ha kissé széthúzva nem szakad el, hanem nyúlik, mint a rágógumi.
Korongot formázok a pizzatésztámból, és a lisztezett asztalra csapom – ez olyan jó érzés, levezeti az egész napos feszültséget, és nem olyan kártékony, mint a mobiltelefon falhoz vágása. Én nem sodrófát használok, hanem a tenyeremmel lapogatom a cipócskát, míg egyenletes nem lesz, majd a széleinél fogva feszítem nagyjából szabályos körré. Sütőpapírral kibérelt tepsibe csúsztatom, és 2-3 percig sütöm, épp csak annyira, hogy kissé megszilárduljon.
3. Közben egy serpenyőbe beleszórok egy kis nádcukrot, és karamellizálni kezdem az apró kristályokat. Míg olvadoznak, a fokhagymát péppé zúzom, a paradicsomokat induri-pinduri kockákra vágom, az oregánót cafatkákra tépkedem, és mindezt olívaolajjal összekutyulom. Kanalanként a barnuló karamellhez adagolom, és rotyogtatom kicsit, majd mikor érzem, hogy a fokhagyma illatozni kezd, leveszem a tűzről. (Bevallom, néha használok sürített paradicsomot is, mert imádom azt a sűrű, intenzív, kissé természetellenes ízt, de ha egy olasz ezt meghallaná, valószínűleg totál „pervertito"-nak tartana.)
4. A pizzát kikapom a sütőből, alaposan megpakolom a szósszal, és – itt kezdődik a dolog kreatív része – bármivel, amit megkívánok. Vékonyra szeletelt cukkini és padlizsán, vöröshagyma karikák, gomba szeletkék, konzerv-articsóka, fekete olívabogyó, esetleg kapribogyesz... bármi, amit találok a konyhában, a pizzasütés áldozata lehet. A zöldségszeletelésnél krumplihámozót használok, hogy igazán vékony szeleteket kapjak, hiszen alig negyed órájuk lesz megpuhulni a forró sütőben. Tíz perc után már csekkold az ablakon kívülről, hogy pirul–e a széle. Az utolsó három percre nyomd fel a hőmérsékletet maximumra, és akkor kapd ki a sütőből, ha már itt-ott kicsit megkapta a szélét a kánikula.
5. Én nem teszek rá sajtot, mert mi vegánok vagyunk, de szerintem nem is hiányzik róla. A mozzarella, vagy a parmezán karakteres íze „átvenné a hatalmat", és nem érezhetnénk az édes zöldségek, részegítő, ropogós tészta, és a paradicsomszósz enyhén égetett aromájának tökéletes harmóniáját. A friss bazsalikom, és még egy kis olívaolaj viszont marhajól áll neki!
Cosmo-tipp: Ha a vastagabb, amerikai stílusú pizzát preferálod, vagy a fesztivál-szezon alatt kenyér „tökipompos" lángos függő lettél, tegyél a tésztába egy picivel több sütőport, és ne nyújtsd fél centinér vékonyabbra. Ebben az esetben néhány perccel hosszabban kell várnod a vacsira, de hidd el: megéri.
|
|
Hozzászólások